Nem vagyok olyan ember aki számon kér egy másikat de ennek most eljött az ideje.-Jaj Paul!Mondd már!Hidd el nem ogok se haragodni se elfordulni tőled...-Kérleltem.
Ekkor hrtelen felállt és járkálni kezdett fel-alá a szobában.
Amikor már vagy egy perce járkált fel s alá felálltam és átöleltem.-Paul!Hát nem érted?!Szeretlek és nem érdekel hogy milyen titkaid vannak.Szeretlek és szeretni is foglak a titkaiddal együtt!-Suttogtam neki.
Ő szorosan magához ölelt.-Elena...Én nem vagyok a szavak embere.Gyere le a kertbe és meg mutatom a valóságot.-Mondta majd kezemet megfogva lementünk a kertbe.
Szótlanul leültetett a kerti hintaágyba.
-Maradj itt, bármi is történik ne fuss el és ne is sikíts!-Kötötte a lelkemre mire egy bólintás volt a válasz.
Vagy két méterrel hátra ment.
Egy pillanat alatt ugrott egyet és amikor földet ért...
Egy hatalmas acél szürke farkas állt előttem.Ilyesztő de mégis gyönyörű volt.
Ekkor az agyamba belehasított a tudat: Ez a farkas Paul...Mint az álmomban.
-Paul...-Suttogtam majd felálltam és két lépést közelebb mentem a farkashoz, ami kb. 3x volt akkora mint egy jóó nagy farkas.
Paul Farkas leült a földre és tekintetét Rám függesztette.
Már egy karnyújtásnyira álltam előtte amikor felállt ismét.
Karomat kinyújtva megérintettem hatalmas nyakát.Bele túrtam a jó puha szőrbe.Átöleltem a farkast.-Szeretlek Paul!-Suttogtam bele a jó puha bundájába.
A farkas vállamra hajtotta hatalmas fejét.
-Köszönöm hogy elmondtad...vagyis megmutattad nekem...-Léptem hátrébb.-Ezek szerint akkor...Sam és a többiek is?...-Kérdeztem mire egy bólintás szerűség jött válaszul.
-Kérlek...Változz vissza.Lenne egy csomó kérdésem...és nem szeretném ha valaki meglátna Téged...Így.-Mondtam.-Ja...De nincs ruhád...-Jutott eszembe.-Tényleg...Menny haza Paul, és öltözz fel...Ja...és hozz magadnak néhány cuccot...Néhány napig talán megengedem hogy a vendégem legyél.-Öleltem át ismét vastag nyakát majd egy puszit nyomtam a pofájára.
Aztán Paul berohant az erdőbe.Én pedig vissza mentem a házba.
Már hajnalodott.Ránéztem a fali órára: 05:24.
A kenyér pirítóba beraktam kenyeret elő vettem a vajat, a lekvárt és a tejet.
Amikor már a sokadik kenyeret raktam be a pirítóba megérkezett Paul.
-Szia!-Ölelt át hátulól és csókot nyomott a nyakamra.-Reggeli?-Kérdezte.
-Szia!-Mosolyodtam el.-Igen, reggeli.Gondolom éhes vagy...Egyél nyugodtan és meg addig befejezem.-Mondtam az asztal felé bökve amin már vagy tíz szelet pirtós volt egy tányéron.
-Köszi és...Igen, éhes vagyok.-Mondta majd leült.
Amikor végeztem a reggeli készítésével leültem Paul mellé aki jóízűen falta a reggelijét.
-Be kéne mennem ma a nyagihoz...Már három napja nem voltam bent nála...-Mondtam reggeli közben.-Velem jössz?-Néztem fel Rá.
-Ha nem zavarok igen...-Vonta meg a vállát.
-Remek, úgy is be akarlak neki mutatni...-Vigyorodtam el.-Ha már úgy is itt fogsz lakni...-Mondtam.Majd felálltam és a mosogatóba tettem a tányéromat és a poharamat.
-Oké...-Mondta Paul.
-Ja...És készülj fel rá, hogy vagy ötször el fogja mondani hogy "Vigyázz az én egyetlen kisunokámra!"-Mondtam.-De...Tudom hogy Te vigyázni is fogsz Rám.-Mondtam majd felmentem a lépcsőn.
Lezuhanyoztam, hajat mostam és megszárítottam a hajamat.Most kivételesen nem vasaltam ki.A hajam hullámos volt, már-már göndörnek mondható és szőkés, arany színű.
Kisminkeltem magam.Törölközőbe csavarva léptem be a szobámba ahol Paul ült a kanapén.
-Hé ki ne essen a szemed!-Vigyorogtam rá.-Mondjuk...Még nem láttál így.-Néztem le a lenge kis "ruhámra".
Fogtam a farmeromat, egy lila pólót, egy fekete pulcsit és persze fehérneműket és vissza mentem a fürdőbe.
Felöltözve jöttem vissza.
-Az én kocsimmal mennyünk?-Állt fel Paul a kanapéról.
-Igen...Mehetünk ha gondolod.-Bólintottam.
Fogtam a válltáskámat, felvettem a tornacipőmet és indultunk is.
Paul vezetett ismét.Seattle-be tartottunk a nagy St.Lewis Kórházba.
-Amúgy...Mi a baja a nagyidnak?-Kérdezte Paul.
-Rákos volt...De már úgy néz ki túl van a veszélyen.Kemoterápiát kapott egy hónapig.A haja kihullott de már vissza is nőtt.Emellett...Agyvérzése volt, de tud beszélni és nem bénult le.Nem okozott maradandó károsodást.Viszont...Nagyon súlyos volt az állapota.A tüdeje bevérzett és a vér amit infúzión adtak neki csak úgy átfolyt rajta...
Mostmár talán járkálhat is...de még azért elég gyenge.
-Értem...Ez azért elég nehéz lehetett...-Mondta Paul.-Ha bármi segítség kéne, csak szólj!-Fogta meg a kezemet.
-Köszi.-Mosolyogtam rá.Az út többi részén nem nagyon beszélgettünk...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése