A nevem Elena Parker.Tizennyolc éves vagyok és a forksi gimibe járok...A nagymamámnál élek La Pushban.Nagyi most a kórházban van, de a kutyusom, Bosco még mindig mellettem van...A szüleim és a bátyám halála óta nem igazán barátkoztam senkivel.Csak egy barátnőm volt, Vicky Donawon aki mától nem a barátnőm...Mi lesz velem most hogy itt a nyári szünet?!...
-Persze Vick...-Bólintottam zavartan.Fogalmam sem volt mitől ilyen dühös...De órák után megtudom...
Vicky leült a helyére, a tanár bejött, az óra pedig elkezdődött.
Egész órán agyaltam, hogy vajon mi a francért mérges rám Vicky.
A maradék három órám gyorsan eltelt.Már a parkolóban álltam a kocsim mellett amikor kilépett Vicky a suliból.
Dühösen, ökölbe szorított kezekkel vágtatott át a parkolón egyenesen felém.
-Lena!Hogy tehetted ezt?!-Ordított rám.-Miért mondtad el neki?!
-Mi van?!Mit mondtam én kinek?-Emeltem fel a kezeimet.
-Thomnak...-Halkított a hangján.-Miért mondtad el neki, hogy...tetszik?...És hogy kibeszéltük Marie-t...Főleg úgy, mint ha te semmit sem tettél volna!-Mondta Vicky.
-De...én...-Kezdtem volna bele de ő leitett és elsietett.
-Vicky!-Szóltam utána de meg sem hallotta.
Beült a kocsijába és elhajtott.
Én is beültem a Micrába, de nem indítottam.-Én nem is mondtam semmit sem Thomnak!Csak annyit hogy beszélgettünk róla és Marie-ről...-Ráztam meg a fejemet majd a kormányra csaptam.
Indítottam és a házamat vettem célba.
Begördültem a feljáróra és kiszálltam.
Ekkor a szemben lévő erdő szélén hat fiút pillantottam meg.
Nevetgélve lökdösték egymást.Megálltam a kocsim mellett és fejemet arra fordítottam.Néztem, hogy mit csinálnak.
Az egyik fiú felém pillantott.
Réz színű bőre kiemelte tökéletesen izmos felsőtestét, mint ahogy a többi póló nélküli fiúnak is.
Tekintetemet lekaptam róluk majd besiettem a házba.Az ajtónál még vissza néztem.A srác még mindig engem nézett.
Becsuktam az ajtót.Egyből meghallottam az apró, kopogó lépteket. Bosco, a három éves Beagle boldogan futott oda hozzám.
-Szia pajti!-Hajoltam le a kutyámhoz majd megsimogattam.Most csak Ő volt velem.Neki és a naplómnak mondom, írom le a fájdalmaimat...
-Ahhj Pajti...Ez a mai nap!-Csóváltam meg a fejemet majd felkaptam a pórázt a komódról.-Jössz velem sétálni?-Mosolyogtam a kutyusomra majd rátettem a pórázt.
Együtt kimentünk a hűvőskés szabadba és az erdő felé vettük az rányt ahol korábban a fiúkat láttam.
Bosco megállt azon a helyen ahol a fiúk álltak.Szaglászni kezdett.
-Bosco!Gyere már!-Rántottam meg gyengéden a pórázt.
Bosco engedelmesen utánam jött de mindig vissza nézett.
Már jó méllyen jártunk az erdőben amikor Bosco elém ugrott és morogni kezdett.
Az előttünk lévő bokrok közül elő ugrott egy hatalmas farkas.Háromszor volt akkora mint egy jóól megtermett farkas.Bundája barna volt.Nem volt fenyegető...inkább meglepett.
Az ilyedtségtől felsikoltottam majd ledermedtem.Óvatosan hátrálni kezdtem, magammal húzva Boscot is.
A farkas érdeklődve közelebb lépett.És szaglászni kezdett.
Én gondolkozás nélkül megfordultam és Boscoval az oldalamon elkezdtem sprintelni vissza felé...
Ami ment is volna ha nem ütközök bele valamibe...vagyis egy srácba...
-Hé-hé!Hova sietsz ennyire?-Mosolyodott el a kb. húsz év körüli fiú...Már láttam valahol...Amikor a suliból értem haza!Az a srác aki úgy bámult engem!-Gyúlt fény kicsiny kis agyacskámban.
-Jaaj de jó hogy jössz!-Sóhajtottam megkönnyebbülten.-Sétálni voltam a kutyámmal.-Néztem rá Boscora aki a lábamnál lihegett.-És egy farkas elő ugrott a bokrok közül...Nagyon megjedtem!-Mondtam.
-Nyugi...Oké?-Mondta majd nyugtatóan megfogta remegő kezmet.Testéből szokatlan forróság áradt.-Gyere!Haza kísérlek...-Mondta és átkarolta a vállamat.Hiába nem ismertem...Olyan jól esett az érintése...
Együtt elindultunk vissza a házamhoz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése